A Wienerberger Ház konfigurátor naprakész árakkal segíti az építkezni vágyókat
A változó költségek és a kezdeti lépések bizonytalansága sokakat elriaszthat már az építkezés gondolatától is. Nehéz megtalálni, hogyan érdemes nekiállni, egyáltalán, merre kéne elindulni, hogy a folyamat a legkevésbé legyen idegőrlő. Emellett a legtöbben pedig meg sem tudják saccolni, mennyibe kerülhet álmaik házának megépítése. Nekik, vagyis az álmodozóknak segít a Wienerberger Ház konfigurátora, amellyel csupán pár kattintással kulcsrakész ház tervezhető a falazóelemek, tetőcserepek és a térkőburkolatok kiválasztásával. A program ráadásul ki is számolja az adott ház aktuális értékét, belekalkulálva a munkadíjat, így segítve az első lépéseket.
A könnyen használható, interaktív felületen jelenleg 10 különböző, a Wienerberger tervezői csapata által készített földszintes, vagy emeletes ház tervei szolgálnak kiindulási alapnak, amik közül a felhasználók kiválaszthatják leendő házuk stílusát a hagyományostól a kortárson át egészen a minimalistáig. A felület érthetően és egyszerűen, termékfotókkal és jellemzőkkel mutatja be a Wienerberger portfóliójában elérhető falazóelemeket, tetőcserepeket, teraszburkolatokat és kerítéselemeket.
Álomház tervezés csak pár kattintással
A legjobban tetsző földszintes, vagy emeletes háztípus stílusának kiválasztása után kezdődik az „igazi munka”: a felhasználók egy kattintással úgy módosíthatják az alaptervet, ahogy nekik tetszik. Megadhatják hány szobára van szükségük, amikhez további tetszőleges mennyiségű helyiséget, fürdőt, WC-t, de akár garázst, vagy pincét is hozzáadhatnak.
Az innovatív, piacon egyedülálló konfigurátorban egy kattintással személyre szabhatók az építéshez használt anyagok. A megfelelő Porotherm tégla, a tökéletes Tondach tetőcserép és a hozzá passzoló Semmelrock térkövek és kültéri burkolóelemek kiválasztásában egy könnyen átlátható, a termékek legfontosabb jellemzőit összegyűjtő összehasonlító táblázat is segít. Ráadásul a konfiguráció során a fűtés típusát és a nyílászárók árkategóriáját is meg lehet adni.
Nem csak az anyagárral, a munkadíjjal is számol
A felület egyik legnagyobb újítása, hogy a tervezés során folyamatosan frissül a ház építésének becsült költsége. A számítás a Wienerberger által a saját termékeire érvényes ajánlott bruttó fogyasztói árakat, míg a további termékeket és a vállalkozói díjakat a TERC Kft. által biztosított mindenkori átlagos, munkanemenkénti rezsióradíj ajánlást vette alapul, és azok a látogatók nagyságrendi tájékozódását segítik. A kész tervek egy gombnyomással nemcsak lementhetők a hozzájuk tartozó becsült költségekkel, de meg is oszthatók bárkivel.
„A Wienerberger Ház konfigurátora egy induláshoz szükséges iránytű lehet azoknak, akik építkezni szeretnének, de nem tudják, merre induljanak el. A vállalat számára a kezdetektől fontos volt, hogy könnyen kezelhető, átlátható és releváns termékinformációkkal ellátott felhasználói felületet hozzon létre, nagyban megkönnyítve a felhasználók dolgát. Ezért az egymás után következő lépéseket az építkezés előtt állók, és a már építkezők körében végzett kutatás eredményei alapján alakítottuk ki” – mondta Nagy Zsolt István, a Wienerberger Magyarország marketing vezetője.
A Wienerberger szolgáltatásaival évek óta segít abban, hogy a tervekből valóság legyen. A díjmentes Mesterház Programban tapasztalatukkal és szakértelmükkel támogatják azokat az építkezőket, akik álmaik otthonát biztonságos alapanyagokból, megfelelő kivitelezéssel szeretnék felépíteni. Már a tervezésnél tanácsadással segítenek, díjmentesen kiszámolják a szükséges alapanyagmennyiséget, szakértőik pedig felügyelik a helyes kivitelezést. Ennek eredményeként bárki számára elérhető a minősített, biztonságos otthon.