Tagadhatatlan a tény, hogy a zuhanyozás egyre kedveltebb. Fiziológiai értelemben élénkíti a vérkeringést ezért pezsdítő, frissítő a hatása.
E mellett a zuhanyozáshoz kevesebb víz szükséges, mint a fürdéshez, feltéve, hogy nem folyik el feleslegesen a víz. Akinek pedig a fárasztó az állás, az választhat olyan zuhanykabint, amelyben le is lehet ülni. A zuhanyozóba való be- és kilépés nem jelent akadályt, kivéve, ha mély medencés a zuhanytálca. Ezeket azonban fürdésre is lehet használni, igaz szűkösebb körülmények között.
A kiválasztásukhoz először is az alap méretüket kell figyelembe venni. A tálcás kivitelűek közül a legkisebb a 70×70 cm-es, ami bizony elég szűk. A 80×80, 90×90 cm-es méretűekben viszont már kényelmesen lehet zuhanyozni. Az alakjuk lehet íves, szögletes vagy akár ötszög kialakítású is. Az ajtó nyitása sem mellékes, mert a nyíló ajtókhoz hely kell, míg az oldalra gördülő ajtajúaknál ezzel nem kell számolni. Mindez a kis fürdőszobákban nagyon lényeges szempont, hiszen ezekben a mozgást megnehezítheti. Az sem mindegy, hogy merre nyílik az ajtó, azaz honnan lehet kényelmesen a kabinba lépni. A kabinok általában 180-220 cm magasak, és csak az igényes minőségű, 6-8 mm vastag biztonsági üvegből készülteknél nincs felső tartó, merevítő keret. A gördülő ajtóknál nagyon lényeges a görgők csendes működése és tartós kivitele. A biztonsági üvegből készültek legalább 4 mm vastagságúak, ám léteznek már 6-8 mm-es üveggel szerelt változatok is. Különleges tisztítószerrel nem gond az üvegfelületek rendszeres tisztítása, ami esztétikailag fontos. Nem ritka a padló szinten kialakított, egyedi kivitelezésű zuhanytálca, ám régi lakásokban ez kevésbé lehetséges, ezért ilyenkor a fülkéhez igazodó zuhanytálcát kell alkalmazni. A beépítés szakszerűsége nagyon fontos, mert a legtöbb esetben a peremükre támaszkodnak a paravánelemek, illetve azok kerete. A szivárgásmentes csatlakoztatásuk kimondottan szakmunkát igénylő feladat. Ezért is célszerű a beépítési munkát ajánlott szakemberrel elvégeztetni. A kabinokba szerelt több fúvókás zuhanypanelek a vízmasszázsra is módot adnak. Mindezen lehetőségek azonban a kabin típusától és felszereltségétől függenek.
A Gulyás Tüzép kínálatában mindenki megtalálja az ízlésének és a pénztárcájának megfelelő zuhanykabint. Látogasson el a Gulyás Tüzép Otthon Áruházába és válogasson kedvére a minőségi zuhanykabinok közül.