Az arany, a fekete és a márvány különböző stílusokban történő megjelenését mutatjuk be, ezúttal fürdőszobákon keresztül.
A kivitelezés által láthatjuk leginkább, hogy a színek, formák kombinálásával mennyire más stílust tudunk varázsolni vizes blokkjainknak. Az arany leginkább, mint kreatív részlet jelenik meg, többek között lámpákban, tükrök, képek arany színű keretezésében, szekrények látható és egyben nyitott polcain, valamint a mennyezeti csillár esetében, ami kiváló kihasználása annak a funkciónak, hogy a fény visszaverődésével extra luxus érzetet kölcsönözzön a felfrissülni vágyóknak. A márvány adta örök klasszikuság és elegancia fényűzően asszimilálódik az arany színnel, mely szintén visszaköszön a kiegészítők mellett a burkolatokban is. A fekete szín megjelenése elsősorban a különböző szaniterekhez köthető, de a szobák falainak burkolatában is szerves elemet játszik. A három szín összhangja pedig impozáns módon illusztrálja, hogy a képzeletnek hogyan is tudunk teret adni a különböző helyiségek adottságait kihasználva.
Prokopp István – lakberendező
