menü

Beton vagy kerámiacserép?

Címkék

Beton vagy kerámiacserép?

Tetőfedők kínálatában már nem csak a hagyományos kerámia cserepek találhatók meg, hanem egyre nagyobb teret kapnak a betoncserepek is. Vegyük sorra milyen előnyökkel és hátrányokkal állunk szemben, ha az egyes fajtákról beszélünk.

Beton vagy kerámiacserép? illusztráció

Az első lényegesebb jellemző a cserepek súlya. Összehasonlítva könnyebb egy kerámia cserép, mint egy beton cserép, viszont méretükből adódóan beton cserépből elegendő kevesebb is az adott felület lefedésére, így például az 1 m2-re eső terhelésük közel azonos. Az égetett kerámia anyagaiban és színezékeiben is természetesebb, mint a beton. Az agyagból készült cserepek jó szellőző tulajdonsággal rendelkeznek, mely kimondottan jó tesz, ha a tető szellőzése nem a legjobb. A betoncserepek viszont formaválasztékban nem tudják még felvenni a versenyt a kerámia cseréppel. Ügyelnünk kell viszont arra, hogyha nem megfelelően vagy megfelelő agyagból készül a cserép, akkor benne maradhat a mész, ezeken a helyeken pedig víz juthat a belsejébe, mely megfagyás után károkat okozhat. A teherbíró képességétől nem kell tartani, sokkal inkább fontosabb a tetőszerkezet stabilitása. A betoncserepek nehezebb darabonkénti súlya miatt a viharok, nagyobb szelek nem fogják megbontani a tetőt. Mivel a beton tömörebb anyag az égetett kerámiánál, így a víz behatolása, ezzel a fagykárok veszélye sem áll fent nagymértékben.


Mindkét fajtának vannak előnyösebb tulajdonságai, de amire érdemes hagyatkozunk választás során az a gyártó által biztosított garancia mértéke. Ha 30-50 évre vállalják a garanciát, akkor egy minőségi termékről beszélünk, melyet nyugodt szívvel helyezhet fel a tetőszerkezetre.

Csatlakozzon Hozzánk! Kövessen minket,hogy elsőként értesüljön híreinkről, akcióinkról, nyereményjátékainkról!