Az új építésű lakás 4+1 szabálya
Az új építésű lakás 4+1 szabálya

Az új építésű lakás 4+1 szabálya

Korábbi számunkban a használt lakások és lakóházak vásárlása kapcsán hívtuk fel a figyelmet a legfontosabb alapelvekre.

De mi van akkor, ha új építésű lakást vásárolunk, sőt akár abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy még az építkezés kezdeti szakaszában kiválaszthatjuk lakásunkat. Természetesen így is rengeteg probléma vetődhet fel, ezek legtöbbje azonban egy jól körülhatárolható területre koncentrálódik. Ez pedig nem más, mint a kivitelező cég, és a kivitelezés minősége. Nem véletlen, hogy sok szakmabeli szívesebben vásárol negyven-ötven éve épült társasházakban lévő téglalakást, míg az elmúlt húsz évben épülteket inkább kerüli. Ennek oka, hogy a 2000-es évektől robbanásszerűen beinduló társasházépítés nagyon felhígította a kivitelezői szakmát. Számos olyan „szerencselovag” fogott bele a lakásépítésbe, akik számos sokszor lakhatatlan épületet hagytak maguk mögött. Nézzük, hogyan kerülhetjük el a csapdákat.

1. Ellenőrizzük a kivitelező referenciáit
A legnagyobb garanciát a jó minőségre az építtető előző munkáiból kaphatjuk, vagy éppen ez lehet az, ami eltántorít minket a vételtől. Érdemes utána nézni mióta működik a cég. Nézzük meg a korábban épült társasházakat, ha lehetőségünk van, beszélgessünk az ott lakókkal. Voltak-e problémák, ha igen, hogyan állt a kivitelező a garanciális javításokhoz.

2. Kövessük az építkezés szakaszait
Amennyiben megoldható sűrűn látogassunk ki az építkezésre, akár egy szakember társaságában, és ellenőrizzük a munkálatokat. Egyeztessünk a beruházó szakembereivel, és jelezzük feléjük az igényeinket. Természetesen mindenki szereti a legegyszerűbb módon megoldani a problémákat, ezért ne higgyünk egyből az: „azt úgy nem lehet” mondatoknak. Alapszabály, hogy inkább az építkezés során legyenek kellemetlen perceink, minthogy évekig nézegessünk egy számunkra kedvezőtlen megoldást.
3. Ne csak a lakást nézzük
Gyakori hiba, hogy kizárólag a lakás belső kialakítására koncentrálnak a vevők. Egy lakás élhetőségét azonban nagyban befolyásolja a közös terek aránya és kialakítása is. Fordítsunk figyelmet a közlekedő és tároló helyiségek méretére és kialakítására. Amennyiben garázst is vásárolunk, próbáljuk „lemodellezni”, hogy mennyire használható az általunk választott férőhely. Amennyiben saját használatú kertek és teraszok is tartoznak a lakásokhoz, figyeljünk azok intimitására. Mire jó egy saját kertrész, ha 10-15 lakásból néznek ránk, és még a suttogásunkat is hallják.

4. A szerződés számos csapdát rejthet
Új építésű lakások esetében a megfelelő jogi támogatás elengedhetetlen. Ne nyugodjunk meg attól, hogy általában az építtető készítteti el az ügyvédjével a szerződéseket. Éppen ezért legyünk óvatosak és képviseljük az érdekeinket. Mire figyeljünk? Mivel jogszerűen csak használatbavételi engedéllyel rendelkező lakást lehet megvásárolni, előszerződést kössünk a lakásra. Így a kivitelezés során bekövetkező esetleges változásokat már megjeleníthetjük az adásvételi szerződésben, annak módosítása nélkül. Az esetleges késedelem kezelésére kössünk ki biztosítékokat, ezek lehetnek kötbér, vagy akár vevői elállás is. Mivel a legtöbb társasház építése pénzintézeti hitelből valósul meg, az utolsó lakás eladásáig minden lakást terhel ez a hitel. Ügyvédünk segíthet ezt a kockázatot csökkenteni. Érdemes a lakás – építtető által vállalt – műszaki tartalmát is mellékletben rögzíteni a szerződésben, ez a későbbiekben védelmet biztosít számunkra. Még egy fontos dolog, amire kevesen gondolnak. A társasház alapító okiratot az építkezés során a beruházó készíti el egyszemélyes alapítóként. Ez ezért lehet problémás, mert a tulajdonszerzés pillanatáig tulajdonképpen bármikor módosíthatja azt. A módosítások pedig érinthetik a lakások és a közös használatú terek méretét is. Ezért is érdemes rögzíteni a műszaki paramétereket, melyek az alapterületre is kiterjednek, melyet a kivitelezés végén érdemes újból ellenőriztetni a szakértőnkkel.

+1 A végére hagytuk a legfontosabbat
Amennyiben biztosra akarunk menni, vásároljunk Ingatlantörzskönyvvel rendelkező új építésű lakást, mely pontos eligazítást nyújt számunkra az ingatlan műszaki állapotáról, jogi helyzetéről és reális piaci értékéről. Ezzel időt és energiát spórolunk meg, valamint elkerülhetjük a későbbi vitás helyzeteke

Sára